OIB döntő – péntek – 3/2 – 2018.06.08.

Kecskeméten rendezték az Országos Ifjúsági (U19) Bajnokság hatos fináléjait. A magunk részéről ott folytattuk a tevékenységünket, ahol az előző vasárnap abbahagytuk. A csapatok részéről annyi változás volt, hogy a lányoknál a BDSE, az UTE és a TFSE csapatát a GRC, a Székesfehérvár-Felsőváros és a házigazda Röpke váltotta. A fiúknál egy csere volt, a MAFC helyett most a győri SZESE szerepelt. Természetesen minden csapatnál és mindkét nemnél akadtak túlkorosak is néhányan az U21-es mezőnyhöz képest, őket fiatalabb társaik váltották. Érdekesség, hogy több felnőtt válogatott is csatlakozott aktívan a mezőnyhöz, a lányoknál például Szedmák Réka és Németh Anett. További budaörsi párhuzam, hogy a pénteki napon a hölgyek versenyeinek helyszínének szintén volt némi wellness (konkrétan szauna) jellege, a fiúknál pedig ugyanúgy minden szempontból optimális feltételek uralkodtak, mint 1 héttel korábban a csoportmeccsek alatt.

Az idő előrehaladtával a világítótestek egyre kevésbé bírták a folyamatos terhelést és a hőséget, egyesével mondogatták fel a szolgálatot a hölgyeknél. Ez erőteljesen érzékeltette a hatását a képeken is, odakint be sem kellett sötétednie. Ennek ellenére igyekeztünk minden fontos körülménynek kellő teret szentelni, beleértve például a gödöllőiek méltán híres szerelését is.

Kecskemét, 2018.06.08.

 

PROMO

 

 

A posztban látható képek száma : 250+

 

 

1.

2.

3.

4.

5.